Munkáspárt.hu

Kedves Elvtársak! Kedves Barátaink!

77 éves korában távozott tőlünk egy hosszú történelmi korszak meghatározó, névadó alakja, Kádár János. Most lenne 100 éves. 23 éve töretlenül éltetjük emlékét, halálának évfordulóján.

Sok évig gyűlt össze szép nagy tömeg ezen a megemlékezésen. Egy kissé már megfogyatkoztunk azóta. Egy kicsit rosszkor ment el az öreg, mert mindig a rekkenő hőségben, a tűző napon állunk fegyelmezetten, hogy emléke előtt fejet hajtsunk. Emlékszem, ’89-ben is a rettentő melegben álltunk órák hosszat, hogy ravatala előtt tiszteletünket tehessük. Az a tömeg messze nem a mi pártunk későbbi támogatóinak sora volt, akkora tömeg be is vitt volna minket a parlamentbe. A mi cselekvő, szavazó támogatottságunk az ide kijáró tömeggel mérhető. Akik dacolva a hőséggel, öregen, betegen, vagy fiatalon, lelkesen ide kijárnak, azok a Munkáspárt igazi támogatói. De hiába várják, hogy egyszer ez a tömeg is elfogyjon. Hiába átkozzák ki Kádár Jánost nap mint nap, az ő emléke valahogy kitörölhetetlen. Becsvágyó karrieristák firtatták, kiket tart a magyar nép a legnagyobb politikusainak, s hiába rendszerváltás, hiába átkos korszak, Mátyás király meg Szent István után Kádár János volt a harmadik. Ma sem merik másképpen ábrázolni személyét, mint legalábbis ellentmondásos figurát, akinek nevéhez hozzátapad ugyan Nagy Imre és Rajk László tragédiája, mégis a legvidámabb barakkot teremtette meg Kelet-Európában, a létbiztonságot, az apró lépésenként gyarapodás biztos útját mindenki számára, és eközben mérhetetlenül szerényen élt. Legendák élnek róla!

Egyetlen dolgot lehet emléke ellen megkísérelni még: betiltani a nevét. A vörös csillag ügye szép pályát futott be az égen, anakronisztikussá, nevetségessé vált a tiltása, a kapitalizmus megerősítésén fáradozó Európa sem tud jobbat mondani Strasbourgban, mint hogy a jelkép viselése alapvető emberi jog, a magyar törvények méltatlanul ítélik el azokat, akik élnek ezzel a jogukkal. Igaz, hogy a magyar kormány nem törődik Strasbourggal – Strasbourg meg tizenkilenc éve csak most kezd törődni a magyar kormánnyal, már bocsánat –, de az emberek kinevetik ezt az ügyet, illetve a magyar kormányt ebben az ügyben. Nosza, ugrik a zsarnok: nemcsak a jelképeket, hanem az ezeket hordozó neveket is betiltjuk. A Munkáspárt annak idején másik jelvényt választott magának, néhány egyesület nemsokára új nevet kell hogy felvegyen. Nemcsak Vörös Csillag nevű üzem nem működhet, Kádár János nevű egyesület se legyen. Minden tilos, ami az önkényuralom – persze nem a mai önkényuralom, meg nem is a középkori, csak a szocializmusé – bármilyen jellemzőjére emlékeztet. Hát nem tudom, megállnak-e vörös csillagnál és Kádár Jánosnál, én összegyűjtöttem azokat a szavakat, amelyek a szocializmusban többet jelentettek, mint ma, tehát ha igazán belegondolunk a szavak jelentésébe, az átkos önkényuralom jut eszünkbe.

Most csak úgy felsorolom. Kommunista, szocialista, munkás, paraszt, értelmiségi, elvtárs. Világ proletárjai, egyesüljetek! Munka, a végzett munka arányában történő elosztás, társadalmi munka, szocialista brigád, kommunista szombat. Állami gazdaság, termelőszövetkezet, bánya, nagyüzem. Hivatás, munkahelyi szakszervezet, munkahelyi pártszervezet, üzemi négyszög, mozgalmi nap, üzemorvos, munkásszálló, szakszervezeti üdülés. Internacionalizmus, békés egymás mellett élés, kiegyensúlyozott külpolitika, jószomszédi viszony, népek szolidaritása, testvéri népek. Munkához való jog, tanuláshoz való jog, egészségügyi ellátáshoz való jog, lakhatáshoz való jog. Ifjúság, úttörőtábor, építőtábor, KISZ-tábor, honvédelmi nap, akadályverseny, forradalmi ifjúsági napok, zászlófelvonás, mozgalmi induló, közösség. Tervgazdálkodás, ötéves terv, társadalmi vita. Ikarus, Patyolat, Gelka, Közért, Vörös Október Férfi Ruhagyár, Május 1. Ruhagyár, Csepel Vas- és Fémművek, Rába, Mogürt, Óbudai hajógyár, Taurus, szolnoki cukorgyár, szerencsi csokoládégyár. Mézga család, Futrinka utca, Doktor Bubó, táncdalfesztivál, felvonulók kérték, ki mit tud, kapcsoltam. – Ezek a szavak a szocializmusban fontosak voltak, ma aki kimondja, az önkényuralomra emlékeztet!

Na meg a krumplileves. Azt is be kéne tiltani! Meg a sakkot, meg Hofi Gézát. Mert emlékeztetnek Kádár Jánosra! Én nem féltem a hatalmat attól, hogy a józan ész korlátait ne volna bátorsága átlépni. Hisz megtette már máskor is. Én valami mástól féltem őket: attól, hogy előbb egy ország, majd lassan egész Európa őrajtuk fog röhögni. Na és főleg a kudarctól. Kádár János emlékét annyi minden őrzi, amennyit még ők sem tudnak elpusztítani. De ami a fő: ha minden külsőséget elvennének tőlünk, bennünk akkor is tovább él.

Na majd ha kihalunk… Á-Á! Abban se reménykedjetek. Először is, addigra ti is kihaltok. Tudjátok, mi marad meg? Annak az emléke marad meg, aki valamit tett. Mátyás király nemzedéke sem él már, mégsem felejti el őt a magyar nép, mert kiállt a szegények mellett, annak adott igazat, akinek igaza volt. Az ember egyik legszebb álmát valósította meg: az igazságosságot. Szent István hazát teremtett Magyarországnak a Kárpát-medencében. Vajon ezek az államférfiúk csak igazságot szolgáltattak és építettek? Szelíd emberek voltak, akik a légynek sem tudtak volna ártani? Ugyan, dehogy.

Minden, amit kivívtak és maradandó érték lett, az ő folyamatos, elszánt, könyörtelen harcuk eredménye. Ami azt illeti, Kádár János sem akárki volt, mielőtt az ország irányítójává vált. 1929-től 54-ig, 17 éves korától 42 éves koráig úgy vett részt a mozgalomban, hogy közben letartóztatták, fegyházra ítélték, éhségsztrájkot folytatott, börtönbe került, illegalitásban dolgozott, újra börtönbe került, Németországba szállítás közben megszökött, letartóztatták, életfogytiglani fegyházra ítélték. Ezek nem egyazon folyamatban történtek: közben mindig magas párt- vagy állami tisztségeket viselt, méghozzá nem tétlenül.

Egy biztos: 56 után olyan ember állt az ország élén, aki nem félt. Nem érdekelte semmi, csak az ügy, amiért kezdettől fogva dolgozott. Ismerte az embereket, pontosan látta az összefüggéseket, tudta, mit akar. Következetes volt, eltántoríthatatlan, kikezdhetetlen. Nem kellett vigyáznia, nehogy ma mást hazudjon, mint tegnap. Őszinte volt és kemény. Nem azért biztosított egyre többet az embereknek, hogy a következő választásokon is megválasszák. Azért adott egyre többet, mert valóban azt akarta. Ez volt a hivatása. Ezért kitörölhetetlen az emléke! Az a hatalmas tömeg, amelyik még ma is tisztelettel gondol rá, nem mind ismeri a Munkáspártot, nem mind bízik a Munkáspárt jövőjében, s még kevesebben egy új szocializmus megteremtésében. De azt ők is tudják, vagy előbb-utóbb be kell, hogy vallják önmaguknak: Magyarországon semelyik más politikai erő nem ápolja Kádár János emlékét, csak a kommunisták. Kádár János a népét szolgálta, mert kommunista volt.

Gyurcsányok, Orbánok, soha nem fogtok felérni a bokájáig sem!