Megjelent A Szabadság legújabb száma:


Munkáspárti augusztus 20-a Lehel piacon

IWIWSatartlapGoogle bookmarkTwitterFacebook

A pictureAz államalapítás és az új kenyér ünnepét az emberek közé hoztuk. – jelentette ki Fogarasi Zsuzsanna, a Munkáspárt alelnöke a párt augusztus 20-i ünnepségének megnyitóján. A Munkáspárt ezúttal a Lehel út- Béke téri piacon emlékezett az ünnepre. A nagy érdeklődéssel fogadott rendezvényen bemutatták a Munkáspárt Új Programját.

 

A pictureNe akarjuk Istvánt utánozni! – kezdte beszédét Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. Ami összeköt bennünket, az nem a módszer, hanem a feladat. Istvánnak az akkori 500-600 ezer magyarnak kellett életprogramot adni. A mi feladatunk, hogy 10 millió magyar számára adjunk programot a túlélésre, a boldogulásra, az életre.

A pictureIstván korában a „királyság, az erőszak, a vasfegyelem volt a hatékonyság eszköze”. – mondta. „Ma az az ország a hatékony, ahol a népnek beleszólást engednek saját sorsának eldöntésébe. Nem királyt akarunk az ország élén, hanem a nép által választott, ellenőrizhető és visszahívható embereket. Nem modernkori királyságban akarunk élni, hanem egységes, demokratikus szociális jogállamban.”

A pictureSzent István az akkori Nyugat-Európát választotta a Kelettel, Bizánccal szemben.  Joggal választhatta, hiszen akkor Európa nyugati részén jobb volt az élet. A feudális agrárgazdaság, a kővárak, a páncélos lovagi haditechnika nagyobb perspektívát ígért minden másnál.- emelte ki a szónok. A mai nyugat válságban van. Mi legyen akkor a programunk ma? Mit mondjunk 10 millió magyarnak, aki élni, dolgozni, boldogulni szeretne?- tette fel a kérdést.

A pictureA parlamenti pártok ugyanazt a választ adják: tőkés rendszer, tőke, piacgazdaság. kapitalizmus. Mi, a Munkáspárt azt mondjuk: egy megoldás van. A tőke hatalmát kell korlátozni. A tőkével, a gazdagokkal kell a válság árát megfizettetni. 23 éve jól élnek itt, mindenük megvan, fizessenek végre! Az igazi megoldás a kapitalizmus leváltása, olyan társadalom megteremtése, ahol nem a pénz a fontos, hanem az ember.- húzta alá a program fő mondanivalóját az elnök.

A beszéd teljes terjedelemben letölthető innen!!!

A pictureA Baloldali Nőszövetség nevében Urbán Istvánné elnök rámutatott, hogy 1989 előtt a mezőgazdaság virágzott. Volt búzánk, ízletes húsunk, gyümölcsünk. A piacon, ha gyümölcsöt akartunk venni, akkor jó minőségű magyar zamatos gyümölcsöt kaptunk.  Igaz, nem ismertük az avokadót, kivit, mangót, de nem is igen hiányzott.  Magyarországon tőkés rendszer van. – folytatta. A tőkés rendszer nem értünk van, de mi tartjuk el! Elég volt ebből! Cselekedjünk! Gyertek, csatlakozzatok a Baloldali Nőmozgalomhoz! Együtt változtathatunk, külön-külön veszítünk! –szólította fel a jelenlévő nőket.

A pictureHajdu József, a Központi Bizottság tagja, egykori angyalföldi munkás arra emlékeztetett, hogy a Váci úton és a környékén, 202 üzem és telephely volt, s itt termelték meg az ország nemzeti jövedelmének 8%-át. Reggelente kilencven ezren mentek többek között a Hajó és Darugyárba, a Láng Gépgyárba, a Csavargyárba, az Elzettbe, az Adócsőbe, az Akkumlátor Gyárba, a Volán 20 autóbusz felújító üzemébe, a Kender Juta és a PATEX szövőgépei, illetve a Habselyem gépsorai mellé. Mára mindez a múlté, a nemzeti ipar egészével együtt.

Powered by SEM
IWIWSatartlapGoogle bookmarkTwitterFacebook







Levelezésem:

Hírlevélre feliratkozás